#9.Rész

Sziasztok! Nagyon örülök a feliratkozóknak, és a komiknak, hálás vagyok érte! Ne haragudjatok ha rövidek, vagy nem éppen izgalmasak a részek, de próbálok jobbakat írni, és sűbben..
De nem írok annyit, itt a kövi rész!;) xoxo







Mikor kinyitottam a szemem, Liam édes arcával találtam szembe magam. Még aludt, szemei csukva voltak, teste elterült az ágyon, majdnem leestem. Kezével átkarolt, így hozzá simultam oldalához. Vajon egész éjjszaka így aludtunk? Nem tudom, de ennél jobb érzés nincs mégegy. Megpusziltam az arcát, majd kitápászkodtam mellőle. Felöltöztem, és a konyhába mentem. Főztem kávét, ugyanis még mindig nincs itthon semmi, amiből lehet kaját csinálni. Ma megyünk el bevásárolni.
 -Jóreggelt!- jött be Niall széles vigyorral.
 -Neked is! Minek örülsz ennyire?- érdeklődtem, majd anélkül hogy megkérdeztem volna hogy kér-e kávét, öntöttem neki egy csészébe.
 -Semminek. Amúgy köszi, kérek kávét, két cukorral, és tejszínnel.-  mondta.
 -Tejszín nincs. Tejjel jó?- nyúltam a hűtőajtóhoz.
 -Persze. Köszönöm.-odanyújtottam neki a kávét, majd leült az asztalhoz.
 -Amúgy hány éves vagy?- kérdezte egy kis idő után.
 -Tizenhét.- kicsit meglepettnek tűnt. Talán idősebbnek nézek ki?
 -Nem gondoltalak annyinak.- ez remek, akkor ezek szerint, úgy nézek ki, mint egy tízéves..
 -Miért, mégis mennyire gondoltál?
 -Tizenöt.. vagy talán tizenhat. Amúgy azt hittem több van köztetek Liammel.- elsápadtam..
 -Mi? Te honnan tudsz erről?!- talán Liam elmondta neki?..
 -He? A korkülönbséget nem nehéz kiszámolni, ha te tizenhét vagy, Liam pedig idén lesz húsz, miért te mire gondoltál?- basszus.. máskor jobb lesz ha meg sem szólalok, elég hülyén néz rám..
 -Jaja.. aha.. semmire.. csak.. mindegy..-hadartam.- Kérsz még kávét?
 -Nem köszi. Van kedved velem jönni vásárolni?
 -Azt hittem mindenki jön. Meg Liammel még vennünk kell pár dolgot, amit nem tudunk elhozni. Vagyis ruhákat, mert a fele cuccomat ott kellett hagynom.- magyaráztam.
 -Igen, a nőket mindig érzékenyen érintik a ruha ügyek.- nevetett.- De attól jöhetsz velem is az élelmiszer részlegre, mert semmi kaja nincs itthon. Meghalok éhen.- mutogatott a hasára.
 -Jó reggelt.- lépett be Liam és Louis.
 -Nektek is.- feleltem. Nekik is töltöttem kávét. Miután Harry és Zayn is előmásztak, megbeszéltük a mai programot: vásárlás.


Elindultunk a bevásárlóközpont felé. Harry és Louis nem jöttek, azt mondták el kell intézniük pár dolgot a stúdióban, így négyen mentünk. Liam és én a ruhákhoz mentünk, Zayn és Niall pedig kaját venni.
 -Mégis mennyi ruhát vehetek Liam?- kérdeztem miközben a ruhák között válogattam, Liam pedig egy székről figyelt unottan.
 -Amennyit szeretnél, vagy amennyire szükséged van.- mosolygott.- De azért az egész plázát ne. Nehogy csődbe mennyek.
 -De nem szeretnék teher lenni a számodra.- mondtam, miközben egy szoknyát mértem magamhoz.
 -Hmm.. nagyon szexi az a ruha, jól állna neked. Amúgy te sosem vagy nekem teher.-remélem komolyan is gondolja, és nem csak mondta.
 -Liam, mi lesz ha anya feljelent, amiért elhoztál. Végül is én még nem töltöttem be a tizennyolcat, nem szabad csak úgy lelépnep otthonról. Vagyis onnan..
 -Ne félj, nem hiszem hogy megtenné, max eljön prédikálni.
 -Ez nem vicc Liam. Mi van ha ránk küldi a rendőrséget?- kérdeztem kétségbeesetten, csoda, hogy eddig még nem keresett minket, azon az egy telefonhíváson kívül.
 -Nem lesz semmi baj, nem engedlek vissza.- felelte, és intett, hogy zárjuk le a témát, mert bárki hallhat minket. Oda is jöttek páran fotóért, és néhány autogrammért. Pedig Liam szerint a város ezen a részén csak a gazdagok, és a híresek szoktak vásárolgatni, így kevesebb a sikítozó lány aki utánuk rohangál.
 Vettünk egy pár cuccot, majd mentünk tovább az üzletsorok között, Zaynt és Niallt keresve. Egy gyorsétteremben ültek. Vagyis ettek.
 -Még semmit sem vettetek?! Mi a szart csináltatok eddig?-Liam.
 -Már nagyon éhes voltam. De így legalább ti is tudtok jönni. Meg egy pár rajongó is lerohant minket.- mentegetőzött Niall.
 -Minket is.. Jobban mondva engem.
 -Nem kérdezték még, hogy ki ez a csaj veled?- nézett rám Zayn.
 -Ha van eszük, úgyis tudják hogy a testvérem. Ha meg nem, akkor ez van.- Leültünk mi is, és rendeltünk kaját.
 -Úgy látom vettetek néhány dolgot.- mutatott a zacskókra Niall.- Leyla a végén Liam elszegényedik.. Mi lesz, ha talál barátnőt. Tuti csőd.- nevettek Zaynnel. Nekem annyira nem volt vicces.. Én vagyok a barátnője.
 -Olysnom egy darabig nem lesz, ne féltsetek.- nevetett Liam zavartan. Jó hogy közbe szólt, fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Csak mosolyogtam hülyén. Mert úgy is éreztem magam.

Bevásároltunk, otthon pedig hozzáláttam főzni. Niall végig ott ült a konyhában, és várta a kaját, mint valami türelmetlen kisgyerek. Már három óra, nem csoda hogy éhes.
 -Eljössz velem valamikor várost nézni?
 -Niall itt laksz, ne mondd hogy nem láttad még.- nem hiszem hogy pont erre a válaszra számított.
 -Az nembaj, de gondolom még te sem jártál mindenhol, mint ahogy én sem.
 -Az igazat megvallva, eddig mindig csak a nagymamámhoz mentem. Aki a város szegényebb részén lakik. Semmi híres és szép épület nincs arra, mint például a BigBen. Ott csak régi, és átlagos házak vannak.- magyaráztam.
 -Akkor igazán eljöhetnél velem.- erősködött.
 -Hát.. Talán.- Nem voltam benne biztos, hogy ez egy baráti meghívás, vagy egy randi akarna lenni. Szerencsére másról kezdtünk el beszélgetni, és ejtettük a témát, de van egy olyan érzésem, hogy még elő fogja hozni..
 -Ha már itt lábatlankodsz, segíthetnél kivenni a húst a sütőből.- nyújtottam oda neki a kesztyűt.- Kész is az ebéd. Vagyis már majdnem vacsora. Majd később eszek.- mondtam, és a szobámba indultam. Bementem Liamhez. Az ágyán ült, és a telefonját nyomkodta.
 -Mit csinálsz?- ültem le mellé.
 -Nem látszik?- forgatta meg a szemét.
 -Najó, inkább beszéljünk később mogorva Liam. Megyek és felpróbálok néhány ruhát.-  bementem a szobámba, és elővettem azt a ruhát ami Liamnek tetszett. Fölvettem, és a tükör elé álltam. Pont jó volt rám. Alig ért le a térdemig, és pántja sem volt, tényleg elég kihívó. Nem is tudom mikor fogom tudni felvenni.
 Kinyílt az ajtó.
 -Mondtam én hogy jól fog állni.- mért végig Liam, és közelebb húzott magához.
 -Tetszik?
 -Nagyon.- mosolyra húzta a száját, majd megcsókolt. Egyszerű csókból csókolózás lett. Belemarkolt a fenekembe, miközben a nyakamat kezdte puszilgatni. Levettem a pólóját, ő pedig szép lassan, és kínozva szabadított meg ruhámtól. Levette a nadrágját, majd ledöntött az ágyra és....

Lehajtottam a fejem izzadt mellkasára. Átölelt, és úgy szorított, mint még soha. Ránk húzta a takarót.
 -Ne haragudj. Nagyon szeretlek.- suttogta.
 -Miért haragudnék?- én semmiért sem haragszom..
 -Mert nem tudok urakkodni magamon.. Egyszer bunkó vagyok veled, hogy távol tartsalak, máskor meg.. látod.. nem tudok ellenállni.. -sóhajtott. Ja igen, ezek a hőmérsékletváltozások engem is megzavarnak.
 -Nem tudnék rád haragudni. Csak ne játsz velem kérlek.- megcsókoltam.
 Egy kis ideig még így feküdtünk.
 -Éhes vagyok.- törte meg a csendet.
 -Én is egy kicsit. Menjünk enni, biztos maradt még belőle nekünk is.. Elkezdtünk felöltözni. Éppen a pólómat vettem, mikor valaki kopogott az ajtón. Ijedten Liamre néztem, aki gyorsan felkapta a nadrágját, meg igazította az ágyat.
 -Egy perc.- kiabáltam ki, majd a nadrágot is magamra húztam. Az ajtó felé mentem, közben úgy tettem mintha Liammel beszélgetnénk, és kinyitottam.
 -Szia Niall. Bocsi csak Liammel éppen megbeszélést tartottunk.- mosolyogtam szélesen, és próbáltam nem feltűnően szétnézni a szobában, hogy nibcsenek-e  árulkodó jelek.
 -Semmi gond. Csak szólni akartam, hogy gyertek enni, mert a végén Harry és Zayn mindent megesz.
 -Jövünk.- állt fel Liam, és mindhárman kimentünk a konyhába, ahol a többiek ültek.
 -Jól főz. Tartsuk meg!- szólt Louis.
 -Köszi Louis, kedves vagy..- nevettem el magam.
 -Egyet értem Louval, eszek még egy kicsit én is.- mondta Niall.
 -Niall, te már ettél, a végén még gyomorrontást kapsz.
 -Ugyan, én felelősségteljes felnőtt ember vagyok, vigyázok, hogy ne kapjak gyomorrontást.- felelt nevetve Niall.
 -Felelősségteljes..- ismételtem el halkan.-BASSZAMEG!-  szólaltam meg. Értetlen szempárak szegeződtek rám, én pedig ijedten néztem Liamre.

Follow my blog with Bloglovin

KÖZÉRDEKŰ!!!!!!!! GOOGLE BLOGREADER!

FIGYELJETEK! A GOOGLE- BLOGREADER MEGSZŰNIK JÚLIUS 1-JÉN!! OSSZÁTOK TI IS A BLOGJAITOKON, HOGY MINDEN BLOGGERHEZ/BLOGGERINÁHOZ ELJUSSON A HÍR!!!  ÉN NEM ÍROM LE, HOGY MI IS EZ PONTOSAN ITT EGY LINK AHOL RÉSZLETEZIK!! :) 

#8.Rész

Felültünk a repülőre, és vártam hogy elinduljunk. Féltem hogy anya megtalál minket. Mikor száll már fel a gép?! Egyre nyugtalanabb voltam.. Még csak hat óra, de lehet hogy anya már rég észrevette hogy megszöktünk. Nincs nagy valószínűsége hogy utánunk jönne a magánrepülőre, de tőle az is kitelik. 

-Baj van? Olyan nyugtalannak tűnsz.- nézett rám Liam aggódó pillantásokkal.

-Kérsz chipset? Engem mindig feldob.- szólt hátra Niall, aki előttünk eszegette a chipset Louissal.

-Nem.. Kösz..- feleltem.

'Kapcsolják be öveiket, dőljenek hátra, a repülőgép megkezdi a felszállást' -mondta a stewardess a hangszóróból. Végre.. Most egy kicsit megkönnyebbültem. Viszlát Wolverhampton, Üdv London..

Kinéztem az ablakon, ahogy egyre fentebb repülünk.. A felhők csodaszépek voltak, mindig is szerettem repülni, bár eddig talán háromszor repültem, és persze nem magángéppel.

Nem tudom mennyi idő múlva, de elkezdtünk lefelé ereszkedni. Már látni lehetett London leggazdagabb negyedének épületeit. Még sohasem jártam ezen a részen, de ez érthető, nem vagyok sem híres, sem gazdag. A nagyi pedig a város másik végén lakik, ott meg nem éppen gazdag emberek laknak, de azért az is szép része a városnak.

Kikötöttük magunkat, a stewardess kinyitotta az ajtót, és szabad volt az út lefelé. Óvatosan lépkedtem a lépcsőkön Liam, Niall és Louis pedig mögöttem, mikor végre érte a lábam a talajt, már biztonságban éreztem magam. Hiába szeretek repülni, mindig elfog egy kis félelem, hogy lezuhanunk. Vagy most éppen az járt a fejemben, hogy az anyám utánunk jön.

Megkerestük a bőröndjeinket, majd a repülőtér parkolója felé mentünk. 

Egy pár lány utánunk szaladt, és lerohamozták a bátyámékat. Még otthon lakott Liam, ritkán került az őrült rajongóik közé, egyszer kétszer fordult elő, hogy megállították az utcán. De most újra kezdődik minden. Ez ellen semmit nem lehet tenni, hisz híres, és látszik hogy örömmel csinálja. Imád énekelni és imádja a rajongóit, nem tudna megbántani senkit. Mindig tudtam hogy a bátyámnak van a legnagyobb szíve a világon. Talán ezért is szeretem ennyire. Túlságosan is.. 

Pár közös kép után végre eljutottunk a parkolóhoz, Ahol két fekete autó állt. Kiszállt belőle két srác. A banda további két tagja.

-De jó hogy itt vagytok.- ölelte meg Harry és Zayn Liamet, Niallt, és Lout.

-Sziasztok. Leyla Payne.- mutatkoztam be, és engem is megöleltek.

-Üdv a családban.- nevetett Zayn.- Pakoljátok be a bőröndöket a kocsiba, és induljunk.-intett a fiúknak. Niall elém rohant, és kikapta a kezemből a bőröndöket.

-Niall, attól hogy lány vagyok, be tudom tenni a csomagtartóba én is..- ráztam a fejem, mire ő csak elmosolyodott. Louis Zaynnel ment, Liam és én, Harry kocsijába ültünk, természetesen Niall is velünk tartott...  

Tíz perc kocsikázás után egy hatalmas házhoz, jobban mondva egy villához értünk, aminek a kapujában biztonsági őrök álltak.

-Hmm.. Újra a régi lakhelyen.- csillant fel Liam szeme. Régebben sokat mesélt róla, hogy mennyire szeretett itt lakni, és hülyéskedni a srácokkal, a sok munka mellet, meg persze mikor nem turnén vagy a családjuknál voltak.

Mikor beléptem az ajtón egy hatalmas nappali tárult elém.

-Ahhoz képest hogy ti laktok itt, egész rend és tisztaság van..- tűnődtem.

-Láttad volna tegnap.. Egy hete hogy beköltöztünk, és csak tegnap este lett kitakarítva rendesen..- nevetett Harry.

-Szerintem te aludj az én lakrészemen.- mondta Liam.

-Ez nem ér, akkor neked lesz segítséged a takarításba, mi meg csinálhatjuk egyedül.- tette karba a kezét a szöszi.

-Nyugi Niall, ha nem hagyod szét állandóan a ruháidat, a tányérokat, és a kajás zacskókat, akkor neked sem kell majd olyan sokat pakolnod..- nevetett Louis.

Liam bevezetett egy ajtón, ahol egy pici előtár volt, egy fürdőszoba, és két szoba.

-Mindenkinek ennyi a lakrésze. A konyha, és a nappali közös.- magyarázta Liam.- Ez lesz a te szobád, pakolj be a szekrényekbe nyugodtan.

Letettem magam mellé a bőröndöt, elé álltam, és mélyen a szemébe néztem. 

-Ne nézz így kérlek..- az arcomra tette a kezét, és gyengéden megcsókolt.- Ezt nem lehet..

-Te vagy lehetetlen Liam. Megcsókolsz, majd közlöd, hogy nem lehet.. Akkor miért csókoltál meg?!- néztem rá értetlenül. Nem szeretem mikor így játszik velem, hogy egyszer elutasít, egyszer pedig ha úgy tartja kedve, akkor közeledik.. 

-Jólvan.. Ez nem a megfelelő alkalom.. Örülök hogy itt vagy.- mosolygott.- Majd elmegyünk holnap vásárolni, és megvesszük azokat a cuccokat amit otthon kellett hagynod.

-Ne mondd többé hogy otthon.- néztem komoran.

-Oké.. Akkor amiket 'ott' kellett hagynod.. - nevetett, majd kiment. Elkezdtem kipakolni a ruháimat a bőröndből.

Utána elterültem az ágyon, és néztem a plafont. Most boldognak kéne lennem, de mégsem vagyok az.. Pedig végre itt vagyok Liammel. Lehet hogy az a tudat hogy ő a testvérem, és ezt nem szabad, belezavar abba hogy én boldog akarok lenni. De én nem tudom csak testvérként szeretni. 

Gondolataimat telefonom rezgése hesegette el. Kivettem a zsebemből. A képernyőn ez állt: Anya.

A szivem gyorsabban kezdett ez verni.

-Liam!- kiabáltam.

-Miaz?- jött be az ajtón, mire én csak felé tartottam a telefont.

-Semmiképpen se vedd fel!- adta ki a parancsot. 

Most tűnt fel neki, hogy eltűntünk? Fél tíz van, pedig ilyenkor már rég dolgozni szokott az irodában. Lehet hogy hazaugrott valamiért, és hiányolt minket, amilyen eddig még nem volt.

Én viszont kicsit rosszul érzem magam, hisz még attól a pár baromtól sem tudtam elbúcsúzni, akik tényleg a barátaim voltak. De majd írok nekik a neten, egyszer úgyis megtudnák hol vagyok. Elővettem a gépemet, és felléptem twitterre. Szokás szerint semmi érdekes nem volt, még senki sem írta hogy hová mentem. Még jó hogy anyámnak nincs egy közösségi oldalon sem profilja..

@Leyla_Payne: Új élet!   in London with @Real_Liam_Payne #loveyoubro

Később a konyhába mentem, hogy felmérjem a terepet, ahol Liam szerint sokat kel majd időznöm, ha öt éhes szájat be akarok tömni, mert én leszek az új 'szakácsnőjük'. Lehet hogy tudok főzni, de a főzőtudásom korántsem olyan mint egy szakácsé, de megpróbálom majd szívemet lelkemet beleadni. Ha már itt élősködök rajtuk, legalább egy kis hasznomat vegyék. Kinyitottam a hűtőt, ami szinte üres volt. Azt hiszem ma nem igazán tudom megmutatni főző tudományomat..

Rendeltünk kaját, és közben leültünk beszélgetni. A fiúk jövő héten kezdenek dolgozni a stúdióban az új albumukon. 

Este mindenki bevonult a szobájába, az egész házban csend lett. Én is bedőltem az ágyba, de nem tudtam elaludni. Át akarok menni Liamhez. Egy hirtelen elhatározásból felpattantam, és berontottam Liam szobájába, aki már aludt. Vagyis aludt volna, ha én nem török rá.

-Ley, menj aludni, fáradt vagyok.- mondta.

-De nem tudok aludni. De nem tudom miért.- ültem le az ágyára.

-Én sem.. De én tudom miért.. Mert itt karattyolsz nekem.. Amúgy a lábamon ülsz.- morogta.

-Ja.. bocsi..- mondtam, majd arrébb ültem.

-Leyla aludni szeretnék...

-Jól van.. Akkor itt alszok.- vágtam rá, és bebújtam mellé az ágyba.

-Ne vedd el a a takarómat..- rántotta le rólam. Mindig ilyen mikor álmos, és nem hagyják aludni.

-De fázok..- Nyávogtam. Becsuktam a szemem, és végre boldog voltam, mert itt vagyok Liam mellett. Átölelt, és melegség járta át az egész testem.

-Liam?

-Miaz már?- mordult rám.

-Szeretlek.

-Én is.- mondta és  megcsókolt.

Végre elaludtam, és nem zaklattam tovább.

 komit, és hozom a következőt! :))

#7.Rész

Lementem vacsorázni, mintha mi sem történt volna. Nem akartam nagy feltűnést kelteni, bár lehet hogy pont ez volt feltűnő. Igazából nem vagyok hosszú távon haragtartó, de mindig tovább tartott egy napnál amíg megbékéltem. De anya gondolhatja azt is, hogy azért ment ez most olyan gyorsan, mert Liam elmegy tőlünk. Ha tudná hogy én is megyek...
 -Kérsz még salátát, Leyla? Ma szedtem a szimszéd kertjéből, mert neki sok van, és megengedte, hogy szedjek.- nyújtotta felém apa a tálat, aminek az alján volt még egy kicsi. 
 -Nem köszi.-válaszoltam.
 -Én kérek.- mondta Liam.
 -Na ugye hogy ez jobb, mint a bolti.- remek, most a salátáról akar velünk társalogni? Vagy azt akarja megmutatni, hogy nem anya mellett áll, és azért beszélget velünk ilyen kedvesen. Anya meg se szólalt.
 -Ja.- zárta le Liam a beszélgetést, egy érdektelen 'ja'-val.
 Vacsora után leültünk Liammel a nappaliba, és a bandáról kezdtünk beszélgetni. Apa bejött, és leült a fotelba. Mit sem törődve vele, folytattuk a beszélgetést. Ez most igazából olyan volt mint régen, csak átlagos testvérként beszélgettünk. Nem mondom hogy közbe nem támadtak perverz gondolataim, ahogy Liam beszélt.. De a lényeg, hogy kívülről nem látszott, csak én tudtam mi forog a fejemben, testvérem pedig el volt foglalva azzal, hogy beszámoljon mindenről ami a bandával, és a fiúkkal kapcsolatos. Sok sztorit mesélt, látszott rajta, várja hogy ismét egy csapatként dolgozzanak. 
Apa csak csöndben figyelte miről beszélgetünk, az anyánk pedig valószínűleg a konyhában ült a laptopjánál, és az irodai munkáját folytatta.
 Később felmentünk a szobánkba. Megnéztem, hogy minden fontosat betettem-e, majd elmentem zuhanyozni. Miközben a víz ereszkedett rám a zuhanyrózsából, gondolkozni kezdtem.ényleg ez lesz az utolsó alkalom, hogy itt fürdök? vagy hogy itt alszok? Mióta az eszemet tudom, itt lakok. De ennek vége. Én nem akarom többet az anyámat látni. Nem tudom, hogy miért utált meg ennyire, de már nagyon régóta ilyen mindenkivel. Nem tudom apa hogy tudja, vagy tudta eddig elviselni, de nekem elég volt. Nem leszek szomorú, hisz holnaptól Liammel leszek, és járom a saját utam. Vagyis majdnem.. Liam segítségével.
 Mikor kijöttem a fürdőből, kiabálást hallottam lentről. Az anyám hangját. Oda álltam a lépcső elé, és hallgatózni kezdtem.
 -Ne mondd nekem, hogy neked már minden olyan mint régen, és megbocsájtottál nekik!
 -De igen! Kérlek ne rontsd el, ez Liam utolsó estéje itthon.
 -Nem érdekel! De miért nem állsz mellém? Tegnap is csak lestél, nem adtál nekem igazat!- kiabált anyám.
 -Neked meg miért kell beleavatkoznod abba ami az ő dolguk? Ők döntik el kit szeretnek, nem kellett volna ide hívnod Danielle családját. Aljas húzás volt..- hallottam.apám hangját is.
 -Igenis én döntöm el. Ebben a házban az van, amit én akarok!- ennyit elég is volt hallani, bementem a szobámba.
 Szóval apa mellettünk áll. Bár ez nem változtat semmin, mert nem védett meg minket. Meg persze nem fogom beavatni a tervünkbe, és maradni sem fogok.
 Ők úgy tudják, hogy Liam késő délután megy, így előtte biztos haza fognak jönni elbúcsúzni. Holnap nagyon korán kell kelni, mielőtt még ők felkelnének.
 Utoljára átnéztem mindent, majd lefeküdtem aludni. Nagyon izgultam, így nehezen lehet elaludni. Olyan jó lenne Liammel összebújva feküdni. De nem mehetek át, ma már nem. Holnaptól ott lesz négy srác, és nem lesz olyan egyszerű dolgunk. De legalább nem fognak úgy figyelni minket, ahogy anyánk teszi, mintha körözött bűnözők lennénk.
 Remény, boldogság, izgalom, és egyben egy kis félelem is volt bennem, de remélem mihelyst holnap felszállunk a géppel London felé, ez elmúlik.

-Leyla, ideje felkelni.- kinyitottam a szemem, és hunyorogva az órára pillantottam. Négy óra. Hajnali négy óra. Felálltam, és megöleltem Liamet. Még ő sem volt felöltözve, így csak egy póló, és egy alsónadrág volt rajta. Végignéztem rajta, kómásan vigyorogtam rá.
 -Ne nézz így rám hugi.- mosolygott, és a 'hugi' szót megnyomta. Megcsókolt, szenvedélyesen, és romantikusan. Nem tudok rajta eligazodni.
 Kiment, majd halkan a fürdőszobába mentem, majd felöltöztem. Kivettem a szekrényemből a két teli bőröndöt, és valamennyire összerámoltam a maradék cuccot a szobámban. Közben a gyomrom görcsbe rándult, nem csak az utazás miatt.. Mi van ha nem sikerül és  anya rajtakap minket. Vagy már tudja, és karba tett kézzel fog minket várni az ajtó előtt... Vagy ha apa akadályozza meg?! Nem,nem.. Bízok benne hogy minden jól sül el, és bízok Liamben. Csak benne, és senki másban.
 -Ideje indulni.- suttogta. Észre sem vettem hogy bejött, olyan halkan nyitotta ki az ajtót.- Louis már ott vár minket egy autóban az utca sarkon
 Megfogta az egyik bőröndömet, meg a sajátjait, és elindult lefelé a lépcsőn. Én vittem a másikat, és a táskámat a vállamra akasztottam, amibe benne volt az útlevelem, és az össze iratom.
 Végigmentünk a nappalin, reméltem hogy nem túl hangosan, és nem hallja senki. A szüleink szobája a nappaliból nyílt, így nehéz dolgunk volt.
 Liam halkan elfordította a zárban a kulcsot, és kinyitotta a bejárati ajtót. Már csak ki kell menni rajta, becsukni, eljutni az autóig, és szabadok vagyunk. Akkor leszek igazán nyugott ha már a repülőn ülünk.
 Liam ment ki először, indultam utána, mikor egy kezet érztem a vállamon. Végünk..
 -Leyla...- hátrafordultam.. Az apám állt mögöttem.
 -Apa.. én.. én..- kezdtem volna mentegetőzni. Liam visszafordult, és kétségbeesetten állt mellém.
 -Jó utat!- mondta az apám, és kezembe nyomott egy bankkártyát.
 -Gondoltam hogy készültök valamire, és nem akadályozlak meg titeket, jobb hogy elmentek innen, anyátoktól. Sok sikert. Liam, vigyázzatok egymásra.- megölelt mindkettőnket.
 -Köszönöm apa, tényleg. köszönjük.- mondtam, majd útra intett minket. Nagyon megkönnyebbültem.
 -Fuuu basszus, nagyon megijedtem.- mondta Liam, és megfogta a kezem.
 Elértünk az utca végére, ahol egy taxi várt minket. Louis szállt ki a sofőr mellől, és segített begyömöszölni a bőröndöket a nem éppen nagy csomagtartóba.
 -Azt hittem már sosem jöttök.- mondta.
 -Mi is..- feletük egyszerre Liammel, és nevetni kezdtünk.
 -Miért?- nézett értetlenül.
 -Majdnem lebuktunk.- feleltem.- De most inkább induljunk, nehogy egy ordibáló nő kezdjen el szaladni utánunk, hogy hova megyek.- szálltam be a kocsiba.
 Elindultunk a reptér felé.Úton a szabadság felé..

#6.Rész

Miután elmentek számomra kicsit sem szívesen látott vendégeink, anya visszaült hozzánk az asztalhoz, és belekezdett mondandójába.
 -Tehát.. Azt hiszem így lesz a legjobb mindenkinek. Liam ezzel az elbűvölően aranyos Danielle-el, és neked is keresünk valakit Leyla.
 -Anya, mire jó ez, hmm?! Világosan megmondtuk, hogy nem szeretjük egymást, nem értem.miért kell beleszólnod még így is az életünkbe. Hagy döntsük el mi, hogy kivel akarunk lenni.- tört ki belőlem, nem túl kedves hangnemben.
 -Erről nem szeretnék vitát nyitni, és ajánlom hogy befogd a szádat!
 -Akkor sem vagyok hajlandó olyannal együtt lenni, akit az öntörvényű anyám kiválaszt nekem, és kötelez hogy járjak vele. Nem mondhatod meg hogy mit csináljak. De egy biztos, én nem leszek olyan senki, mint te!-ezt nem kellett volna. Hatalmas pofon csattant az arcomon. De nem csalt könnyeket a szemembe.
 -Rohadj meg!- ordítottam. Mégegy pofon. Sokkal erősebben.
 -Anya! Ne merd mégegyszer megütni!- állt fel Liam. Drága édesapám a nappaliból figyelte az eseményeket. Jellemző..
 -Verj meg! Nem érdekel. Mutasd meg apának is hogy milyen vagy valójában, kitt vett el feleségül! Hogy őt is, mint mindenki mást, csak kihasználod, és parancsolgatni tudsz! Mindenkinek azt kell csinálni amit te akarsz. Csak magadat szereted, még a saját gyerekeidet sem.- ordítottam tovább, és a könnyek gyülekeztek a szememben.
 -Leyla, kérlek..- fogta meg a vállam Liam.
 -Liam, hagyd békén ezt a ribancot. Bolondok házába foglak csukatni Leyla. most takarodj a szobádba!- ez a nő nem az anyám.Utálom.. Kirohantam az ajtón, ki a kertbe, a gyümölcs fák közé. Leültem az egyik alá, és sírtam. Mikor kicsi voltam, mindig ide jöttem ki ha szomorú voltam, és Liam.mindig utánam jött. Most hol van? Szükségem van valakire. Valakire, vagyis Liamre.

Nem tudom mennyit ülhettem ott, mikor lépéseket hallottam a fűben, felém közeledve. Egyre közelebb és közelebb jött, majd megállt mellettem. Nem néztem fel, féltem hogy valaki más.
 -Ley..- ő volt. Leült mellém, és átölelt.- Nagyon buta vagy. Ezt nem kellett volna. Mivan ha tényleg elküld valami intézetbe?
 -Nem érdekel. Elszökök.
 -Eszedbe se jusson. Azt hiszem kitaláltam valamit.- megcsókolt.
 -Mit?- kérdeztem kíváncsian.
 -Még nem mondtam, de ismét együtt lesz a banda. Úgy gondoltuk elég volt ennyi szünet. Jöhetnél velem. Vagyis velünk.
 -Mi? Komolyan?
 -Igen. Holnap találkozok Niallel, és Louissal. Ide jönnek Wolverhamptonba. Zayn és Harry nem érnek rá, de a lényeget úgyis tudják.- magyarázta lelkesen. Mindig nagyon hiányzott mikor a turnékon volt, elég ritkán jött haza. Szomorú is voltam, de egyben örültem is, mikor azt mondta, hogy ideiglenesen vége a One Directionnek. Örültem hogy hazajön, de szomorú voltam, hisz nagyon tehetségesek, ahhoz hogy feladják. Igazából még csak egyszer találkoztam a többi taggal, ideje végre megismernem őket
 -De Liam.. Anyáék úgysem engednék.- hajtottam mellkasára a fejem.
 -Nem kell nekik tudni erről..
 -Vagyis megszöktetsz?-mosolyogtam.
 -Meg én!
 -Mondtad már anyáéknak hogy folytatjátok a bandával a karriereteket? Mi lesz a tervével, hogy te meg Danielle...?
 -Az előbb mondtam el nekik. Anya kétségbe volt esve, hogy mi lesz Danielle-el. Mondtam neki, hogy nem kellett volna a hátam mögött intézkednie, és most nem kéne leégetnie magát, hogy megmondja, nem lesz itt semmi Danielle-lel, keressenek neki mást.  Ja amúgy Londonba fogunk lakni, a közös villában. Remélem nem bánod, hogy rajtam kívül négy hülye vesz majd körül.
 -Ne mondj rájuk ilyet, nem lehetnek olyan rosszak.- nevettem.
 -Aha..Te még nem voltál velük egy házban..
 -Mikor megyünk?
 -Ha holnap sikerül mindent elintézni, akkor holnapután.- felelte Liam.
 -Azt hiszem akkor anyáék dolgoznak.
 -Igen. El kezdheted majd pakolni a cuccaidat, de ne túl feltűnően, és maximum két bőrönd. Ne pakold össze kérlek az egész szobád, csak a legszükségesebbet.- mondta, mert tudta, hogy ha bárhova is megyek egy pár napra, akkor is képes vagyok egy évre való ruhát összepakolni.


Még egy darabig ücsörögtünk ott, majd bementünk a házba. Az állítólagos szüleim már aludtak, az egész ház sötét volt. Felbotorkáltunk a lépcsőn, a szobám előtt megálltam. Liam megölelt, és egy forró csókot nyomott ajkaimra. Nagyon csábító, de ki kell birnom ezt a két napot, anélkül, hogy bármilyen további testi kapcsolat  lenne köztünk. Nem tudom utána hogy lesz, de legalább vele vagyok.

Reggel, vagyis délelőtt arra ébredtem, hogy Liam ébresztget.
 -Gyere Ley, 11-kor találkozunk a fiúkkal, neked is jönnöd kell. Anyáék elmentek dolgozni.
 -Jól van.. Megyek már.- fordultam a másik oldalamra, és becsuktam a szemem..
 Liam lerángatta rólam a takarót.
 -Ha nem szeretnél hideg vizet a nyakadba, akkor felkelsz.- fenyegetőzött. Erre.már kénytelen voltam felkelni, semmi kedvem nem volt egy kancsó hideg vízhez.
 Felpattantam, és megöleltem Liamet. Meg akartam csókolni, de nem engedte.
 -Ne..
 -Miért Liam, nincs itthon senki.
 -Tudom.. De akkor is a testvérem vagy. Nem jó ez így..
 -Mi bajod van Liam? Olyan vagy mint az időjárás.. Hőmérséklet ingadozásod van, vagy mi? Egy megdugsz, egyszer meg:"Nem lehet, testvérek vagyunk." Nem akarsz magaddal vinni?!
 -Dehogynem. Nem foglak itt hagyni, de akkor is vissza kell majd fognunk magunkat.
 -Ahogy akarod..- mondtam halkan, majd a fürdőszobába mentem.

Fél óra múlva elindultunk. A kocsiban csak a bandáról beszélgettünk, a 'kettőnk' téma fel sem merült.
 Bementünk a kávézóba, ami szinte üres volt, csak egy asztalnál ültek. Egy világos barna hajú srác, azt hiszem Louis. A másik pedig..
 -Szia Niall,!- ölelte meg a testvérem a szőke srácot, aki nagy örömmel állt fel, mikor meglátta testvéremet. Utána Louis is felállt, és őt is megölelte.
 -Sziasztok.- szólaltam meg én is mosolyogva.
 -Ja igen, ő a húgom  Leyla.
 -Leyla Payne.- mondtam. Ők is bemutatkoztak, de azt hiszem felesleges volt, hisz tudom kik ők.
 -Örülök hogy megismertelek, bár azt hiszem egyszer már találkoztunk.- mondta Niall.
 -Az már régen volt.- tűnődött el Liam.- Nos.. Azért jött velem Leyla is, mert ő is szeretném magammal vinni Londonba. Nem akarom itt hagyni, családi gondok miatt. Nem rudom mit szóltok hozzá, de biztosítalak, hogy nem lesz terhünkre. Nagyon jól főz.- bökött oldalba testvérem.
 -Jól főzöl? Részemről nincs akadály.- egyezett bele Niall. Louis és Liam nevetni kezdtek.
 -Nekem sem lenne probléma, és szerintem Zaynnek és Harrynek sem.- mosolygott Louis.
 -Köszönöm.- mondtam hálásan.
 -Semmiség. Mindig is örültem volna, ha egy lány is lakik velünk, aki tud főzni, ráadásul gyönyörű is.- biztos elpirultam Niall szavainak hallatán. Jó fejnek tűnnek.
 -Héhé.. El a kezekkel a húgomtól. Tiltott gyümölcs, ezt majd azért Harryvel és Zaynnel is közlöm.- mondta Liam, majd rám nézett. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, elég furán néztünk egymásra..

Miután minden fontos dolgot megbeszéltek, és kihülyéskedték magukat, felhívták a többi két tagot, és lerendeztek mindent. Holnap korán reggel indulás Londonba egy magángéppel. 
 Hazamentünk, és pakolni kezdtem. Holnap elkezdődik az új életem. Teljesen új, a mit sem törődő szüleim nélkül. Liammel, és még négy sráccal, akikkel biztos jól ki fogok jönni. Holnap..

#5.Rész

-Itt vannak.- mondta nagyi, miközben az függöny mögül kukucskált ki, és nézte ahogy a szüleim kiszállnak az autóból. Pár másodperc múlva a csengő szólalt meg. Én bementem a szobámba, Liam a konyhában maradt, nagyi pedig ment ajtót nyitni.
 -Szervusztok, gyertek beljebb, jajj de rég láttalak Susanne.- üdvözölte őket szokásos vendégszeretével. 
 -Szia anyu. Hol van Leyla és Liam?- nem is az anyám lenne, ha nem térne rögtön a lényegre.
-Máris szólok nekik, ha már ennyire türelmetlenek vagytok.- mondta, majd bekopogott a szoba ajtaján. Szerencse hogy nem nyitotta ki, különben egyenesen a fülemnek csapta volna az ajtót, ahogy éppen hallgatóztam.
 Mikor kimentem Liam már ott állt előttük.
 -Sziasztok.- mondtam halkan.
 -Anya kérlek, szeretnék a gyerekeimmel négyszemközt beszélni.- mutatott a konyha felé anya. Szegény nagyi még a saját házában sem oda megy ahova akar, mert az anyám csak úgy parancsolgat neki. De nagyi szófogadóan elhagyta a nappali helységét, és a konyhába indult, maga mögött becsukva az ajtót. Leültem apával szembe az egyik fotelba, a másikban pedig Liam ült.
 -Nos.. Nagyon merem remélni hogy befejeztétek már ezt az őrültséget amit csináltatok, és nem fogok mégegyszer hallani, vagy meglátni olyat, ami arra utal hogy nem testvérként néztek egymásra, különben valamelyikőtöket fogyatékosok otthonába fogom záratni.- nézett minket szigorúan anya. Nem is vártam többet tőle. Képes lenne diliházba csukatni, valószínűleg engem, mert Liam karrierjét úgysem akarná tönkretenni.
 -Ne aggódj anya, biztosíthatlak, hogy nem fog soha többé olyan történni.- felelt Liam komoly arccal.
 -Mondd fiam, ha nincs köztetek semmi, akkor mi a francnak jöttél el idáig a hugodért?- szólt közbe apa is.
 -Egyszerűen csak helyre akartam hozni a dolgokat. Mármint a testvéri kapcsolatunkat.- Liam.
 -Visszamehetek veletek Wolverhamptonba?- kérdeztem.
 -Igen.- felelte apa, mire anya csak pofákat vágott. Tudtam hogy sosem szeretett engem igazán. Bementek a nagyihoz a konyhába,  Liammel ketten maradtunk. Csodálkoztam hogy anya itt mert hagyni minket, bár őt ismerve nem csodálkoznék ha kamerát szerelt volna valahova, hogy figyelje mit csinálunk Liammel. Inkább egymáshoz se szóltunk az alatt az egy óra alatt még a szüleink és nagyi beszélgettek. Addig összepakoltuk a cuccainkat, és visszaültünk a helyükre. Imádkoztam hogy a nagyi ne mondja el hogy rajta kapott minket. Liam arcán is aggodalom ült. Ha nagyi elmondja lőttek a hazatérésnek, és annak hogy valaha látjuk egymást.
 -Mehetünk?- lépett ki apa az ajtón. Figyeltük az arckifejezésüket, semmi furát nem láttam rajtuk. Nagyi a hátuk mögött jött ki, rám pillantott, majd kacsintott egyett. Hatalmas kő esett le a szívemről, úgy látszik nem mondott nekik semmit.. Azt hittem el fogja mondani.

Nagy nehezen elbúcsúztunk a nagyitól, sokat köszönhetek neki. Azután egy nagyon hosszú út következett, Liammel csak néha mertünk egymásra pillantani, az út nagy réazét csendben töltöttük. Ezt nem ronthatjuk el, bár lehet hogy az is elég feltűnő ha nem szólunk egymáshoz.
 Miután hazaértünk kipakoltam a ruháimat, megfürödtem, majd bedőltem az ágyba. Még csak délután fél kettő volt, de iszonyúan fáradt voltam.
 -Leyla.- hallottam anyám hangját. Nem válaszoltam, így bejött, és leült az ágyamra.
 -Vacsora vendégek jönnek, kérlek kezdj el készülődni, vegyél fel valami göncöt. Már fél hat van, és hatra jönnek, úgyhogy siess.- mondta, majd távozott. Hiába volt csukva a szemem, tudta hogy hallom, és már nem alszom, így a választ meg sem várta.
 Elővettem a szekrényemből néhány ruhát. Nem akartam nagyon kiöltözni, hisz azt sem tudom kik jönnek vacsorára. Felvettem egy pánt nélküli fekete térdig érő szoknyát, felé egy blézert és kész. Nem csodálkoznék ha valami üzleti vacsora lenne anya egyik ügyfelével. Hat óra előtt öt perccel elég lemenni.
 -Pssszt Leyla.- hallottam mögülem Liam hangját, mikor lefelé indultam a lépcsőn.
 -Gyönyörű vagy.- mondta. Nagyon nehéz ellenállni csillogó szemeinek, melyekkel vágyakozva tekint utánam. Nem érhetek hozzá, nem ölelhetem meg. Kínoz, de ki kell bírni különben többet nem látjuk egymást.
 Válaszul csak mosolyogtam, majd intettem neki, és lementem a konyhába. Leültem az egyik székre. Apa meg anya a konyhában voltak, nem sokkal később ő is lejött, és helyet foglalt mellettem. Láthatóan ő sem tudta kiket várunk, mert kérdő pillantásokat vetett rám. Mikor megszólalt a csengő apa és anya eszüket vesztve rohantak az ajtóhoz. Egy férfit és egy nőt engedtek be rajta, láthatóan férj és feleség, első látásra nem tűntek túl szimpatikusnak, de inkább nem mondok semmit. Mögöttük jött még valaki. Azt hiszem mentem lefordulok a székről, és szívrohamban meghalok. Liamre néztem, aki olyan fehér volt mint a fal, és a kezét emelgette, hogy ő semmiről sem tudott. Kétségbeesett lett az arckifejezése, én pedig majdnem könnyezni kezdtem. Az anyám egy utolsó aljas szemét..
 -Mr. és Mrs. Peazer, ő itt a másik gyermekünk Leyla Payne, Liamet pedig már ismerik. Danielle, ő itt a leendő sógornőd Leyla, remélem jól ki fogtok majd jönni.- magyarázott anyám. Leendő sógornőm?! Kifejezéstelen arccal ráztam velük kezet, az ő arcukon pedig bájos vigyor ékeskedett. Leültek, az a... az a csaj Liam mellé ült.
 -Liam, ne légy már ilyen tuskó, üdvözöld méltóan Danielle-t, egy puszit minimum megérdemel kezdésként, hisz itt az ideje hogy újra kezdjétek, ami elromlott köztetek helyrehozzátok.- nézett anyám szigorúan Liamre, és ő teljesítette amit kért. Megpuszilta. Nem a középkorban élünk, hogy a szülők döntsék el, hogy a gyermekük kit vegyen el, vagy kihez menjen hozzá. Legszívesebben mindenkit lerugdostam volna a székről, és letöröltem volna a nagy örömöt az arcukról. Biztos vagyok benne, hogy ezt azért tervelték ki, hogy Liamet teljesen eltávolítsák tőlem.
 -Mondd csak kedves Leyla, neked meg van már a vőlegény jelölted?- mosolygott rám Mrs. Peazer. Rohadtul nem vagyok kedves!...
 -Ami azt illeti, és a XXI. században élek, és én fogom eldönteni kihez megyek hozzá, ami még nem most lesz, így nincs.- válaszoltam, és eröltettem egy mosolyt.
 -Ugyan kislányom, dehogy nincs neked is vőlegény jelölted, hamarosan megismered, és kérlek ne beszélj itt sületlenségeket a vendégeink előtt, ne légy tiszteletlen.- nekem is van vőlegény jelöltem?! miiii?
 -Tessék?!- elsápadtam. Ennyit tudtam hozzáfűzni.
 -Majd megbeszéljük a részleteket holnap, most a témánk Danielle és Liam. Ez a házasság nem csak nekik, hanem a két család válkalkozásának is előnyt jelentene. Természetesen nem muszáj rögtön megtartani az esküvőt, ráér pér hónap múltán is.- kezdte apám a beszédet. Nem értem miért egy ilyen üzleti tárgyaláshoz hasonlító vacsorán akarják eldönteni hogy kivel legyen Liam, vagy én..  Úgy látszik a csajnak semmi kifogása nincs az ellen, hogy a szüleink össze akarják újra boronálni Liammel. Pedig biztos oka volt hogy szakítottak, és ezek után ő visszatérne Liamhez.. Remek. Liam csak meglepettem hallgatta miről beszélnek, nem szólt közbe semmit. Nagyszerű...