-Szervusztok, gyertek beljebb, jajj de rég láttalak Susanne.- üdvözölte őket szokásos vendégszeretével.
-Szia anyu. Hol van Leyla és Liam?- nem is az anyám lenne, ha nem térne rögtön a lényegre.
-Máris szólok nekik, ha már ennyire türelmetlenek vagytok.- mondta, majd bekopogott a szoba ajtaján. Szerencse hogy nem nyitotta ki, különben egyenesen a fülemnek csapta volna az ajtót, ahogy éppen hallgatóztam.
Mikor kimentem Liam már ott állt előttük.
-Sziasztok.- mondtam halkan.
-Anya kérlek, szeretnék a gyerekeimmel négyszemközt beszélni.- mutatott a konyha felé anya. Szegény nagyi még a saját házában sem oda megy ahova akar, mert az anyám csak úgy parancsolgat neki. De nagyi szófogadóan elhagyta a nappali helységét, és a konyhába indult, maga mögött becsukva az ajtót. Leültem apával szembe az egyik fotelba, a másikban pedig Liam ült.
-Nos.. Nagyon merem remélni hogy befejeztétek már ezt az őrültséget amit csináltatok, és nem fogok mégegyszer hallani, vagy meglátni olyat, ami arra utal hogy nem testvérként néztek egymásra, különben valamelyikőtöket fogyatékosok otthonába fogom záratni.- nézett minket szigorúan anya. Nem is vártam többet tőle. Képes lenne diliházba csukatni, valószínűleg engem, mert Liam karrierjét úgysem akarná tönkretenni.
-Ne aggódj anya, biztosíthatlak, hogy nem fog soha többé olyan történni.- felelt Liam komoly arccal.
-Mondd fiam, ha nincs köztetek semmi, akkor mi a francnak jöttél el idáig a hugodért?- szólt közbe apa is.
-Egyszerűen csak helyre akartam hozni a dolgokat. Mármint a testvéri kapcsolatunkat.- Liam.
-Visszamehetek veletek Wolverhamptonba?- kérdeztem.
-Igen.- felelte apa, mire anya csak pofákat vágott. Tudtam hogy sosem szeretett engem igazán. Bementek a nagyihoz a konyhába, Liammel ketten maradtunk. Csodálkoztam hogy anya itt mert hagyni minket, bár őt ismerve nem csodálkoznék ha kamerát szerelt volna valahova, hogy figyelje mit csinálunk Liammel. Inkább egymáshoz se szóltunk az alatt az egy óra alatt még a szüleink és nagyi beszélgettek. Addig összepakoltuk a cuccainkat, és visszaültünk a helyükre. Imádkoztam hogy a nagyi ne mondja el hogy rajta kapott minket. Liam arcán is aggodalom ült. Ha nagyi elmondja lőttek a hazatérésnek, és annak hogy valaha látjuk egymást.
-Mehetünk?- lépett ki apa az ajtón. Figyeltük az arckifejezésüket, semmi furát nem láttam rajtuk. Nagyi a hátuk mögött jött ki, rám pillantott, majd kacsintott egyett. Hatalmas kő esett le a szívemről, úgy látszik nem mondott nekik semmit.. Azt hittem el fogja mondani.
Nagy nehezen elbúcsúztunk a nagyitól, sokat köszönhetek neki. Azután egy nagyon hosszú út következett, Liammel csak néha mertünk egymásra pillantani, az út nagy réazét csendben töltöttük. Ezt nem ronthatjuk el, bár lehet hogy az is elég feltűnő ha nem szólunk egymáshoz.
Miután hazaértünk kipakoltam a ruháimat, megfürödtem, majd bedőltem az ágyba. Még csak délután fél kettő volt, de iszonyúan fáradt voltam.
-Leyla.- hallottam anyám hangját. Nem válaszoltam, így bejött, és leült az ágyamra.
-Vacsora vendégek jönnek, kérlek kezdj el készülődni, vegyél fel valami göncöt. Már fél hat van, és hatra jönnek, úgyhogy siess.- mondta, majd távozott. Hiába volt csukva a szemem, tudta hogy hallom, és már nem alszom, így a választ meg sem várta.
Elővettem a szekrényemből néhány ruhát. Nem akartam nagyon kiöltözni, hisz azt sem tudom kik jönnek vacsorára. Felvettem egy pánt nélküli fekete térdig érő szoknyát, felé egy blézert és kész. Nem csodálkoznék ha valami üzleti vacsora lenne anya egyik ügyfelével. Hat óra előtt öt perccel elég lemenni.
-Pssszt Leyla.- hallottam mögülem Liam hangját, mikor lefelé indultam a lépcsőn.
-Gyönyörű vagy.- mondta. Nagyon nehéz ellenállni csillogó szemeinek, melyekkel vágyakozva tekint utánam. Nem érhetek hozzá, nem ölelhetem meg. Kínoz, de ki kell bírni különben többet nem látjuk egymást.
Válaszul csak mosolyogtam, majd intettem neki, és lementem a konyhába. Leültem az egyik székre. Apa meg anya a konyhában voltak, nem sokkal később ő is lejött, és helyet foglalt mellettem. Láthatóan ő sem tudta kiket várunk, mert kérdő pillantásokat vetett rám. Mikor megszólalt a csengő apa és anya eszüket vesztve rohantak az ajtóhoz. Egy férfit és egy nőt engedtek be rajta, láthatóan férj és feleség, első látásra nem tűntek túl szimpatikusnak, de inkább nem mondok semmit. Mögöttük jött még valaki. Azt hiszem mentem lefordulok a székről, és szívrohamban meghalok. Liamre néztem, aki olyan fehér volt mint a fal, és a kezét emelgette, hogy ő semmiről sem tudott. Kétségbeesett lett az arckifejezése, én pedig majdnem könnyezni kezdtem. Az anyám egy utolsó aljas szemét..
-Mr. és Mrs. Peazer, ő itt a másik gyermekünk Leyla Payne, Liamet pedig már ismerik. Danielle, ő itt a leendő sógornőd Leyla, remélem jól ki fogtok majd jönni.- magyarázott anyám. Leendő sógornőm?! Kifejezéstelen arccal ráztam velük kezet, az ő arcukon pedig bájos vigyor ékeskedett. Leültek, az a... az a csaj Liam mellé ült.
-Liam, ne légy már ilyen tuskó, üdvözöld méltóan Danielle-t, egy puszit minimum megérdemel kezdésként, hisz itt az ideje hogy újra kezdjétek, ami elromlott köztetek helyrehozzátok.- nézett anyám szigorúan Liamre, és ő teljesítette amit kért. Megpuszilta. Nem a középkorban élünk, hogy a szülők döntsék el, hogy a gyermekük kit vegyen el, vagy kihez menjen hozzá. Legszívesebben mindenkit lerugdostam volna a székről, és letöröltem volna a nagy örömöt az arcukról. Biztos vagyok benne, hogy ezt azért tervelték ki, hogy Liamet teljesen eltávolítsák tőlem.
-Mondd csak kedves Leyla, neked meg van már a vőlegény jelölted?- mosolygott rám Mrs. Peazer. Rohadtul nem vagyok kedves!...
-Ami azt illeti, és a XXI. században élek, és én fogom eldönteni kihez megyek hozzá, ami még nem most lesz, így nincs.- válaszoltam, és eröltettem egy mosolyt.
-Ugyan kislányom, dehogy nincs neked is vőlegény jelölted, hamarosan megismered, és kérlek ne beszélj itt sületlenségeket a vendégeink előtt, ne légy tiszteletlen.- nekem is van vőlegény jelöltem?! miiii?
-Tessék?!- elsápadtam. Ennyit tudtam hozzáfűzni.
-Majd megbeszéljük a részleteket holnap, most a témánk Danielle és Liam. Ez a házasság nem csak nekik, hanem a két család válkalkozásának is előnyt jelentene. Természetesen nem muszáj rögtön megtartani az esküvőt, ráér pér hónap múltán is.- kezdte apám a beszédet. Nem értem miért egy ilyen üzleti tárgyaláshoz hasonlító vacsorán akarják eldönteni hogy kivel legyen Liam, vagy én.. Úgy látszik a csajnak semmi kifogása nincs az ellen, hogy a szüleink össze akarják újra boronálni Liammel. Pedig biztos oka volt hogy szakítottak, és ezek után ő visszatérne Liamhez.. Remek. Liam csak meglepettem hallgatta miről beszélnek, nem szólt közbe semmit. Nagyszerű...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése