#1.Rész

Elegem van!! Elegem van abból, hogy a fiúk mindig csak kihasználnak. Ha közlöm velük, hogy én nem akarok az első nap ágyba bújni, rögtön kidobnak.. Talán ezért is vagyok még mindig szűz, mert nem adom magam könnyen. De nem várhatják el, hogy már az első randi után megtegyem. Utálom hogy az összes férfi ott lent gondolkozik, és nem a fejével..
Most is ez történt. Pedig olyan szépen indult minden. Kidobtak. De ez van, ez jutott nekem.

-Szia anyu, megjöttem.- léptem be az ajtón.
-Szia.- motyogta az orra alatt, még arra sem méltatott, hogy kibújjon a számítógépe mögül.
-Van kedved egy kicsit beszélgetni?
-Most nem érek rá.. Mindjárt mennem kell.- valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani. Mint mindig. Mintha csak egy lakótárs lennék, nem is a saját lánya. Eddig mindig próbáltam felhívni magamra a figyelmet. Egyszer sem mondta, hogy: "Gratulálok kislányom, hogy kitűnő tanuló vagy, még most is". Mert az vagyok.
De ha a jóval nem lehet felhívni a figyelmét, akkor mostantól rossz leszek..
Az egyetlen ember akire mindig számíthattam, az a bátyám, Liam. Igazából csak a fél testvérem, de az mindegy.  Annyira örülök, hogy ő most itt van nekem, nem tudom mit kezdenék nélküle.
-Bejöhetek?- kopogtam a szobájának ajtaján.
-Persze.- hallottam a választ, majd bementem, és leültem az ágyára.
-Liam, én annyira szerencsétlen vagyok. Utálom magam!- szakadt ki belőlem, könnyek kíséretével.
-Miket beszélsz? Mi történt?- ült le mellém az ágyra, és megölelt.
-Én nem kellek senkinek Liam, érted? Senkinek! Még a saját anyámnak sem. Mit rontottam el, mit csináltam, vagy mi a baj velem?- sírtam, és magamhoz szorítottam.
-Veled egyeltalán nincs semmi baj. Ne beszélj nekem hülyeségeket!
-De mit csináljak, mindenki elküld a francba, még anya is..
-Anyával nem kell foglalkozni, ő mindig is ilyen volt, és ilyen is lesz.- értett egyet, hisz ő sem kapott több szülői szeretet, mint én.- A másik téren pedig, csak az önbizalmadat kell visszanyerni. Ne foglalkozz azokkal a tuskó kisgyerekekkel, ők nem látják benned az értékeket, és a szépet.- mélyen a szemebe nézett, gyönyörű barna szemei teljesen megbabonáztak..
-Segíts kérlek.- mondtam elbambulva.
-De mégis hogy? Én nem tudok mit tenni..
-Nem is tudom.. Talán..- és közelítettem hozzá. Éreztem a forróságot, ahogy ajkaim közelítettek az övéihez. Megcsókoltam, és nem tiltakozott. Úristen.. Én vonzódom a saját bátyámhoz.
-Mé..Mégis mit csináltál Leyla Payne? Te a húgom vagy!- nézett rám értetlenül.
-De én rájöttem akarlak Liam, és visszacsókoltál..- mondtam neki őszintén, rezzenéstelen arccal.
- Nem feküdhetek le a saját testvéremmel, Ley..- imádom mikor ezt mondja nekem. Csak ő mondhatja.
-Csak egyszer, és nem mondjuk el senkinek.
-Soha nem kértél még tőlem ilyet, sőt soha eszembe sem jutott ilyen.- mondta, és közben elég fura fejeket vágott.
-Talán te sem szeretsz már?
-Dehogynem, azt hiszem kezdelek túlságosan is, ha tovább mondogatod ezt a sületlenséget, hogy feküdjek le veled..
-Mire vársz Liam, csak egyszer!- és tényleg nem kellett több..
Neki támadt ajkaimnak, egyszerre vadul, érzékien, és gyengén csókolt. Azt hittem elolvadok a karjaiban. Lehúztam róla a pólóját, és végig simítottam kidolgozott felsőtestén. Még jobban, és jobban akartam őt. A testvéremet.
Megszabadított a ruhámtól, már csak a bugyi volt rajtam.
-Utoljára négy évesen láttalak meztelenül, mikor együtt fürödtünk a kádban.- húzta mosolyra a száját, és melleimet a kezébe vette, majd végigmérte az egész testemet. Forró csókokkal lehelte be a nyakam.
-Még nem késő. Nem akarom én elvenni a szüzességed. gondold meg magad!- nézett rám határozottan.
-Szerinted így hagynálak?- pillantottam dudorodó nadrágjára, ott középen. Nem tétovázott tovább.
Egy kis segítséggel a felesleges ruháit lehámoztam, nem láttam még ilyen közelről, és ekkorát. Hirtelen félelem fogott el, de olyan gyengéden fektetett le az ágyra, hogy tudtam, sosem akarnak nekem fájdalmat okozni.
-Liam! Téged akarlak..- sóhajtottam
-De Ley, nagyon fog fájni, muszáj előtte..
-Nem érdekel! Liam James Payne, most azonnal!- vágtam szavába.
-Parancsolgató hugicám, azt hiszem teljesítem kérésed.- csókolt meg, majd szép lassan belém hatolt. Azt hittem szétrepedek.
-Ne haragudj Ley.- puszilta meg az arcom, mikor észrevette a könnyeket a szememben.
-Nehogy abba merd hagyni!- vágtam rá. Lassan kezdett el tolni, majd egyre gyorsabban, és gyorsabban. A végére már nem fájt, sőt, egyre jobban élveztem.
-Liam!-  kiabáltam a nevét- azt hiszem mindjárt..
-Én is..- ahogy kimondtam, éreztem hogy megfeszül bennem, és elélvez.
Fáradtan ledőlt mellém, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem.
-Megtettük Ley.. Lefeküdtem a húgommal. Ezt senki nem tudhatja meg, senki! Értetted?!
-Teljes mértékben.- csókoltam meg puha ajkait.
Magához ölelt erős karjaival. Imádom a testvéremet. Ha lehet ezek után a testvéremnek nevezni..
-Mondhatok valamit?- törtem meg a csendet egy idő után.
-Persze.
-Szerintem.. Szerelmes vagyok beléd..
-Igazából én nem tudom mit mondjak, de valószínű hogy én is, különben nem dugtalak volna meg..
-Olyan hülye vagy Liam- nevettem el magam.
-Bocs a kifejezésért.. Akkor... Ömm.. Nem párosultam volna veled.- kitört belőlünk a röhögés.

Egy idő után kinyitottam a szemem, és semmit sem láttam. Sötét volt, minden bizonnyal már éjszaka. Liam szuszogását hallottam a fejem mellet. Megnyugtatott, hogy ilyen közel éreztem magamhoz.
Elgondolkoztam.. Vajon mit gondolnának az emberek, ha megtudnák? Mi lennénk a város, az ország, a világ szégyene? Nem.. A szerelem nem bűn, még ha a saját testvérem is az, akibe belehabarodtam.
Nem fogják megtudni. Ha meg igen, nem érdekel ha elítélnek, nekem most már csak Liam a fontos. Ma reggel még nem gondoltam volna, hogy lefekszek a bátyámmal, és rájövök, hogy szeretem mint férfit, és nem tudok nélküle élni.
-Liam?- suttogtam. Semmi válasz. Alszik. Átkaroltam a nyakát, és visszaaludtam..