#3.Rész

*Liam szemszöge*
  
Minden egyes nap, minden egyes percében eszembe jut, hogy miért hagytam elmenni. Miért?! De lehet, hogy jobb így. Miket beszélek?! Hogy lenne jobb.. Mindketten szenvedünk és ez egyeltalán nem jobb.
 A vonalas telefon csörgése zökkentett ki a gondolatmenetemből.
 -Halló.- szóltam bele a kanapéra ülve.
 -Liam?!- kérdezte egy ismerős hang.
 -Ley.. Mit.. mit akarsz?- remegett meg a hangom. Muszáj keménynek lennem. Nem akarom mutatni a gyengeségem, azt hogy mennyire szeretem, hogy nem bírom ki nélküle.
 -Nem mit.. hanem kit. Liam kérlek vigyél haza, vagy gyere el, mert nagyon hiányzol.- hallottam szomorú hangját.
 -Leyla! Azonnal fejezd ezt be. Értsd meg, azt hogy lefüküdtünk el kell felejtened!
 -Mi a..?!- sikoltott valaki a hátam mögött.
 -Anya.. ez csak egy félreértés.- mondtam, majd lecsaptam a telefont.
 -Liam, te ágyba bújtál a saját húgoddal??!- lépett be apám is az ajtón. Egyszer úgyis megtudták volna, tehát most, vagy soha..
 -Igen!- vágtam rá habozás nélkül, nem próbáltam tovább tagadni. Két szempár szegeződött rám dühtől, és csodálkozástól forrva.

*   *   *

*Leyla szemszöge*
Már öt hónapja vagyok itt.
Anyáék megtudták, hogy mi van, vagyis volt Liam és köztem, és azt mondták nem mehetek többé haza, nem láthatom többé Liamet. Azóta nem kerestem, és ami a legfájóbb, hogy ő sem engem még az interneten sem írt egy sort sem. Nagyi nem sejt semmit, úgy tudja azért maradok, mert kirúgtak az iskolából, ahova amúgy már rég mentem be..
Valahogy mindenképpen haza kell jutnom. Ha a szüleim ki is tagadnak, nekem akkor is látnom kell Liamet. Nem bírom itt tovább.
-Leyla, gyere kérlek, és segíts megöntözni a virágokat!- kiabált a nagymamám. Én nem akarom nyolcvan évesek életét élni. A régit sem szeretném vissza, hanem egy új életet szeretnék. De nem itt és nem egyedül, hanem Liammel.
-Megyek.- feleltem unottan. Úgy látszik a délutánom többi része virágok öntözésével fog telni. Milyen izgalmas.
-Elmondod végre mi bajod van, lányom? Mióta jöttél, olyan vagy mint egy élő holt. Nem voltál ilyen. Történt valami otthon?
-Hajj nagyikám.. Ha tudnád.. - sóhajtottam. Sokat sejtető mondat: Ha tudnád..  
-Bővebben?- nézett rám komolyan.
-Hát tudod, hogy anyáékkal nem jövök ki jól. Vagyis én próbáltam, de őket nem érdeklem.
-Ezt tudtam, és biztos vagyok benne, hogy nem erről van szó. Talán szerelmes voltál?
-Igen nagyi, szerelmes vagyok.- vallottam be.
-Tudtam én hogy van valami.- persze a nagyik mindig, mindent tudnak.- na és mondd csak, hol van ő? Miért nem találkoztok?
-Wolverhampton-ban van. Eltiltottak tőle.- feleltem a földet kémlelve.
-Kik?- faggatózott tovább.
-A szüleink.- feleltem.
-Értem.- bólogatott. Ha tudná hogy ugyanazok a szüleink..- Anyádék nem szerették az ő szüleit? Egyáltalán, megtudhatom a nevét, vagy azt is harapófogóval kell kihúzni belőled?
-Nem nagyi, nem tudhatod meg a nevét, nem akarok beszélni!- mérgesen rohantam be a házba, majd bedőltem a szobámba, az ágyamba. Eredetileg úgy volt hogy csak két hónapig lesz az enyém, de már majdnem egy fél év telt el azóta hogy idejöttem.
Bekapcsoltam a gépem. Semmi nem volt a közösségi oldalakon, de nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg Liam profilját. Nem.. nem nem nem nem ez nem lehet igaz.. Ki a rohadt büdös picsa az a Danielle??
Itt vannak rajta ketten.. És megcsókolja..
-Miért, Liam, Miéééért?!!!- ordítottam el magam zokogva
-Leyla!- rohant be a szobába.. nagyi.-Mi történt?
-Semmi.- mondtam, és erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd letöröltem a könnyeimet.
-Jól van, békén hagylak, ne haragudj ha tapintatlan voltam.- ölelt meg, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Megöl az ideg, és a féltékenység.. Elmegyek, majd ő nagyjából két hónapra rá talál egy másik nőt, és még fel is rakja a képet Twitterre..
Oké nem biztos, hogy még együtt vannak, de ha visszaemlékszem Liam eddigi barátnőire, nem volt neki minden héten másik, sőt nem is minden hónapban, tehát elég tartós kapcsolatai voltak. Legalább szólt volna.. Most kiosztom, az biztos. Elővettem a telefonom, majd tárcsáztam a számát. Semmi.. Hangposta. Rendben, akkor majd visszahallgatja. Elmondtam ami a szívemet nyomta.

"Liam, ki a franc az a Danielle? Miért nem mondtad hogy van valakid??Engem már el is felejtettél? Engem minden nap itt gyötör a magány és a hiányod, de te még arra se méltatsz hogy felhívj,"Szia Ley, hogy vagy?"??! Megutáltál? De miért? Mit követtem el, mondd meg!! Én szerettelek, és még mindig szeretlek, imádlak Liam.. De úgy gondoltam neked kéne keresned, mert nem tudom emlékszel-e, de mikor öt hónappal ezelőtt felhívtalak, kiderült hogy mi volt köztünk, aztán itt maradtam, és te leszartál, inkább kerestél valaki mást. Ne kérd hogy ne szeresselek, mert az nem fog menni. Vagyis, oké.. Tudod mit? Nem szeretlek többé. Majd kötögetek itt a nagyival, vagy ha szeretnéd, akkor nyugdíjas klubba is járok. Mindenki el van ájulva Londontól, de nekem valahogy még nem sikerült, főleg hogy nagyi London legnyomorékabb részén lakik. De nem baj, ha azt szeretnéd itt maradok, te meg legyél boldog a barátnőddel. Szere.. mindegy.. Szia."

Miután letettem a telefont zokogni kezdtem. Össze-visszaságokat hordtam neki össze a telefonban. Jobb lesz ha megszűnök létezni..
 Tele engedtem a kádat forró vízzel, majd beleültem, de még ez sem tudott megnyugtatni. Liam körül forogtak a gondolataim, mint mindig. Vajon milyen lehet az a lány? Szereti Liamet? És LIAM SZERETI ŐT? Voltak már együtt 'úgy'? Jobb mint én? Kétség kívül  nem olyan csúnya... De.. de.. egyszerűen nem tudom felfogni
 Megtörülköztem, felvettem a pizsamám, bebújtam az ágyba, és sírtam mint egy óvodás, akinek nincs meg a macija. Nekem a Liamem nincs meg, és borzasztóan szeretném már visszakapni.

-Leyla ébredj! Gyere ki a nappaliba!- jött be a nagyim a szobámba, mint aki megnyerte a hatos lottót.
 -Látom te megint jó kedvvel ébredtél. Sajnos én ezt nem mondhatom el.- dörmögtem magamban, de ő meg sem hallotta, csak kirohant.
 Az órára néztem. Reggel nyolc. Nem tudom mi lehet neki ilyen fontos, hogy ilyenkor felébreszt. Magamra kaptam egy nadrágot, ugyanis hálóingben szoktam aludni. Kivánszorogtam a nappaliba.
 -Leyla, vendégünk jött.- mosolygott nagyanyám. Én hirtelen nem tudtam mit tegyek, mosolyogjak-e..